#Budai Gyula


Az elszámoltatási kormánybiztos is sáros lehet
 

Az elszámoltatási kormánybiztos is sáros lehet

Egyes, az MSZP-hez eljuttatott állampolgári jelzések arra utalnak, hogy a Honvédelmi Minisztérium korábban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak kiutalt egy luxuslakást, amit később ő az aktuális piaci árnál jóval olcsóbban vásárolhatott meg. Az MSZP nyílt levélben fordult Budai Gyulához.

hvg.hu hvg.hu


A vagyonkezelő is feljelentést tesz a Fradi pálya korábbi eladása miatt
 

A vagyonkezelő is feljelentést tesz a Fradi pálya korábbi eladása miatt

Feljelentést tesz a vagyonkezelő a Fradi pálya korábbi eladása miatt. Vizsgálatuk szerint ugyanis a korábbi vezetés úgy kötött szerződést az eladásról, hogy semmilyen biztosítékot nem kapott arra, hogy a vevő felújítja a stadiont. Korábban Budai Gyula elszámoltatási biztos is jogi lépéseket tett.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző





Vadai férjének többmilliós tanácsait vizsgálja Budai Gyula
 

Vadai férjének többmilliós tanácsait vizsgálja Budai Gyula

Több mint 4 millió forintért adott tanácsokat 2009-ben a főváros parkolási cégének Vadai Ágnes szocialista politikus férje - írja a Magyar Nemzet. Az Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azt közölte, hogy ha nem kerülnek elő a teljesítést igazoló iratok, akkor büntetőfeljelentést tesz az ügyben.

hvg.hu hvg.hu

Feljelentést tett Budai Gyula Fradi-ügyben
 

Feljelentést tett Budai Gyula Fradi-ügyben

Budai Gyula különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt jogtanácsosa ellen.

MTI MTI




Gyárfás Tamás: nem értem, mit vizsgál Budai Gyula
 

Gyárfás Tamás: nem értem, mit vizsgál Budai Gyula

A Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Úszó Szövetség és a kormányzat közötti elszámolási vita eredményétől függetlenül támogatja az úszók olimpiai felkészülését - jelentette be a MOB elnöke a szombati közgyűlésen. Gyárfás Tamás a MÚSZ elnöke közölte, az államnak nem tartoznak, ezért nem érti, hogy Budai mit vizsgál.

FH FH
  • FH FH
  • Hírszerző Hírszerző



Budai: a MOB ne utaljon pénzt a vizsgálat befejezéséig
 

Budai: a MOB ne utaljon pénzt a vizsgálat befejezéséig

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat dokumentációja alapján Budai Gyula hivatalosan, írásban kereste meg azon cégeket, amelyeknek - a tavalyi Európa-bajnoksághoz köthető szerződéseik révén - a MÚSZ hónapok óta, összességében több mint 80 millió forinttal tartozik.

MTI MTI